Mi indított bennünket arra, hogy életre hívjuk a Patikapénztár donorprogramját?

A Patika Egészségpénztár 12 éve, 1999. november 17-én alakult, pár lelkes ember elhatározásának és összefogásának eredményeként. A non-profit alapon, nem vállalati tulajdonban lévő, de közel 4000 munkáltatói taggal működő pénztár jelenleg több mint 100 ezer tagot, 25 ezer családtagot szolgál ki egyedülálló, kártyás nyilvántartási rendszerének segítségével.

Hiszünk abban, ahogyan a Patikapénztárhoz több tízezer ember csatlakozott, úgy közösen egy szép ügyért még több embert tudunk megmozgatni. Mögöttünk a tagság bizalma, a mindennapos működés biztonsága.

Horváthné dr. Soós Katalin – jogász, a Patika Egészségpénztár Igazgató Tanácsának elnöke

A véradás társadalmi feladat, az állam társadalmi szervezeteket is igénybe vesz a véradás megszervezésében. Mindenki számára ismert a Magyar Vöröskereszt pótolhatatlan szerepe a véradásban. A Patikapénztár is társadalmi szervezet, a véradás ügye mögé áll, azonban ezen szeretnénk túllépni. Ehhez nem kell jogszabály-változtatás, nyitott kapukat döngetünk. Magyarországon a szervkivételek és beültetések koordinálása állami feladat, amelyet a Hungarotransplant Kht. lát el. Ami a Magyar Vöröskereszt az Állami Vérellátó Szolgálatnak, az szeretne lenni a Patikapénztár a Hungarotransplant Kht-nak.

A Patikapénztár januárban szövetségre lépett a Magyar Szervátültettek Országos Szövetségével. Hogy még többen legyenek, hogy a szervátültetéssel megmenthető emberek közül minél több közöttünk maradjon.

Dr. Bertalan István – orvos, a Mosonmagyaróvári kórház baleseti sebésze

Az „Add a szíved.” Patikakártya az orvosnak biztos kiindulópontot ad az elhunyt szándékáról. Az orvostársak keressék a potenciális donornál a kártyát, majd annak birtokában hívják az ÁNTSZ tiltó listáját, hogy minden kétséget kizáróan meg tudjanak győződni az elhunyt szándékáról. Kollégáim bátran forduljanak a családtagokhoz, beszéljék meg velük az elhunyt szándékát, azt, hogy a halál után új élet születik.

Marchhart Dénes – tanár, a Patika Egészségpénztár Igazgató Tanácsának tagja

Nem feltétlenül a cél, hogy mindenkinél legyen egy ilyen kártya. Elérhetőbb célunk az, hogy az emberek – barátaik, családjuk körében – beszéljenek erről a dologról, és ne a tragikus pillanatban találkozzanak először a szervkivétel témájával. A lényeg az, hogy a döntés pillanatában bevillanjon a szervkivétel lehetősége. Bízunk abban, hogy évek távlatában mérhetően csökken azoknak az embereknek a száma, akik várólistán halnak meg.

A spanyol példa bátorságot ad nekünk, hogy a jelenlegi magyar helyzet pozitívan változhat. Spanyol civilek, akárcsak mi – állami segítséggel – kampányba kezdtek, hogy minél többen, családi, baráti körben vessék fel a témát, beszéljenek róla, fogadják el a gondolatot. A társadalmi párbeszéd következtében a lakosság hozzáállása ehhez az ügyhöz pozitív lett. Úgy érezzük, ez egy érzelmi ügy, és ehhez itthon sokat hozzá tud tenni a Patikapénztár donor-programja.

Dr. Lukács Marianna – közgazdász / szociológus, a Patika Egészségpénztár ügyvezetője

A szép dolgok mindig egyszerűek. Amikor megkérdezték tőlem, miért akarom a Patikapénztárat, azt mondtam, azért, mert ez jó az embereknek. Minden családban költünk az egészségünkre. Az önkéntes egészségpénztárat azért akarta törvényalkotó, hogy szervezett formában nyíljon lehetőség anyagi terheink enyhítésére. Azonban ez a gondolat nehezen jut el az emberekhez.

A Patikapénztár donor-programja egyszerűen, mindenki számára érthetően, valódi szép tartalommal tölti meg az önkéntes egészségpénztári gondolatot.

Önkéntes: mindenki csatlakozhat hozzá, aki egyetért a céljainkkal.

Kölcsönös: adhatok vért és a szerveimet, és kaphatok is, ha a sors úgy hozza.

Egészségpénztár: mit tehetek hozzá én, az egyén, az orvosok és a gyógyszerészek szakmai tudása mellett az egészségügyhöz. Azt, ami nélkül egy életmentő műtét nem történhet meg: a véremet és a szerveimet. Én magam 16 éve vagyok önkéntes véradó. Évente 3-4 alkalommal. Amikor szükség van rám.
(személyes indíttatás)

Amennyiben egyetértesz céljainkkal, a levél mellett megtalálod a „Nyilatkozat és donorkártya igénylő lapot”, melynek visszaküldésével kötelezed el magad az ügy mellett. A névre szóló kártyád gyártása ezt követően indul meg.

Add a szíved. Ne tiltakozz!

Budapest, 2022. október

 a kezdeményezés életre hívói